Mivel a figyelmeztető jelzés megszűnt, a motort alacsony terheléssel, 1500-as fordulatszám alatt járatva megkockáztatta a közeli lehajtón az autópálya elhagyását, de újabb terhelésre a hibajelzés is feléledt. Azonban semmi más nem utalt a bajra, a motor nem adott ki furcsa hangokat, és nem is melegedett. Mint a mesében, „egy életem, egy halálom” gondolattal a folyamatosan hibát jelző kocsival kb. 2 km-re lévő benzinkút lett a cél, mert ott legalább lehet tenni valamit, és nem az út szélén áll az autó az utasaival, ami veszélyes és kiszolgáltatott helyzet. Az autó elment önerőből a kútig, ott a tulajdonos leállította a motort, majd felnyitotta a gépháztetőt. Az olajszint ellenőrzés alacsony nívóról tanúskodott, azonnal gyors ellenőrzés jött, de sehol sem látszott folyásra utaló nyom. A sofőr vásárolt motorolajat, feltöltötte szintre a motort, majd újra beindította. A hibajel eltűnt, de újabb 30-35 km után ismét felvillant. A motor leállítása, majd újraindítása után ismét megszűnt a hibajel, s mivel a motor működésében továbbra sem jelentkezett rendellenesség, gyanússá vált, hogy az olajnyomás jeladója rakoncátlankodik. Így nem maradt már, irány a szerviz!
A műhelyben azonnal nekiláttak a hiba felderítésének, olajnyomás méréssel kiderül, ha mechanikai hiba van a dolog mögött. Ehhez leszerelték a motorburkolatot, ki emelték a hűtőrendszer tágulótartályát, ami alatt található a motorblokkon a nyomásmérő patron. Ezt kicsavarták, majd a helyére egy közdarabbal egy nyomásmérőt csatlakoztattak. Az „Autodata” oldalairól kikeresték a típus gyári olajnyomásértékeit, majd kezdődhetett a próba. Járatni kellett a motort, hogy az olaj elérje az üzemi hőfokot, akkor „hígabb” mint hidegen, tehát a pumpának nehezebb felépítenie az üzemi nyomást. Azonban minden gyári adatot minden jelzett fordulatszám értéknél teljesített a motor, így a hibajel oka a nyomásmérés területén keresendő.
Az új Hella nyomás szenzort meg is rendelték, az ára mindössze 1800 Ft volt. Miután megérkezett, összerakták az autót amely, azóta is szépen üzemel, nem sokkol fals hibajelekkel.