Legyen szó időközönként szükséges ház körüli hobbiról, hobbiról vagy hivatásról, ha szerszámra van hozzá szükség, akkor bizony ott szükség van egy ideális tárolóra is. Hiszen egyrészt így jóval könnyebb megtalálni azt az eszközt, amire éppen szükségünk van, nem beszélve arról, hogy nem megfelelő tárolás esetén korrodálódhat is a felületük.
Ebben a bejegyzésben most összegyűjtöttünk néhány praktikus szerszámos ládát!
Egy szerszám nagy kincs, még akkor is, ha egy egyszerű csavarhúzóról van szó, hiszen hatalmas haszna lehet, ha éppen erre van szükség valaminek a megjavításához. Így igen bosszantó tud lenni, ha éppen nyoma veszett a garázsban vagy bár megvan, viszont erősen korrodálódott a felülete, így funkcióját veszítette. Éppen ezért nem kérdés, hogy egy praktikus, személyre szabható szerszámos ládának mindenhol helye van.
Nyitott merevfalú szerszámos táska
A Makita nyitott merevfalú szerszámos táska tulajdonképpen egy mobil műhely, amelyben minden szerszámod számára találsz megfelelő helyet. A kilenc különböző méretű külső zseb mellett két rugalmas oldal zseb és egy rugalmas első zseb is helyet kapott. Emellett pedig számos elasztikus hurok is segíti az eszközök megfelelő elhelyezését.
Nyolc ezek közül különböző szerszámok számára alkalmas, míg hátul a ha hurok a hosszabb szerszámokhoz nyújt alternatívákat. A stabil, kemény talpazat, az erős csőfogantyú pedig stabillá és strapabíróvá teszi az egész táskát. A puha, szivacsos fogantyúnak hála, komfortos a hordozása, a vállpántja pedig akár gyorsoldású övként is használható. Ide kattintva találod meg a webáruházban.
Harmonikás szerszámos láda
Valójában ez a klasszikus, fémből készült Stanley láda, felszerelve praktikus, széthúzható, harmonika tárolókkal. A két lehajtható kar 100%-os hozzáférést enged a szerszámokhoz. A márka pedig magáért beszél, ugyanis több mint 170 évre tekint vissza. Nem véletlen, hogy világszerte ismerik és szeretik a termékeiket.
Fém szerszámosláda
Ez a masszív, fémből készült szerszámos láda használható önmagában vagy az M6090-es kocsival a tetejére helyezve kiegészítőként. Vagyis igen sokrétű lehetőséget kínál. A két fiókos és belső tárolós kivitel kisebb kéziszerszámok tárolására alkalmas. Külön extra, hogy a felső tető lecsukása után a fiókok biztonsági okokból nem húzhatók ki.
Háromrekeszes szerszámtartó
Amennyiben egy nagyobb méretű ládára van szükséged, a Fieldmann FDN 4150 szerszámgép tárolására alkalmas szerszámtartó jó választás lehet. Fémből készült, ezért tartós felépítésű, amely biztosítja a tárolt tárgyak tartósságát és biztonságát. Segítségével könnyedén, gyorsan eljuttathatod és tárolhatod a szerszámaidat. Ráadásul mivel a tartó egyes részei fel vannak osztva, így minden eszköznek megtalálhatod a legmegfelelőbb helyet.
Mindhárom rekesz összecsukható fogantyúval van felszerelve, így külön-külön is hordozhatók. Mindegyikük oldalán erős csatok vannak, amelyek egy szilárd egységbe vannak összekötve, hogy biztosítsák az egész készlet stabilitását és biztonságát szállítás közben.
Természetesen mindez csupán a jéghegy csúcsa, hiszen a hatalmas választékban számos más modellt is találhatsz. Így legyen szó néhány kézi szerszám vagy komolyabb eszközpark tárolásáról, mindenhez lesz itt ideális megoldás.